NAGYCSÉCS



Térkép



A közel 900 fős kisközség a 35-ös számú főútvonal mentén helyezkedik el, a Sajó jobb partján. Vasúti összeköttetéssel is rendelkezik, megállója van a Tiszaújváros - Nyékládháza szárnyvonalon. Határában számos bányató található, ahol jelenleg is folytatnak kavicstermelést.

A falu történelme egészen az őskorig (bronzkor) visszanyúlik, hiszen a régészeti leletek is bizonyítják, hogy már akkor lakott terület volt. Az Árpád korban is létező település az Ákos nemzetség birtokában volt, később pápai tizedet fizető helység.

A község neve egyes vélemények szerint valamilyen szláv (cseh) személynévből (Ciecc, Checha) eredeztethető, vagy pedig a magyar kanyaró, himlő főnév akkori változatából. Első okleveles említése 1280-ból való. 1332-ben 12 garas pápai tizedet fizetett, amely a legtöbb volt akkoriban a környéken, tehát jelentős településnek számított.

Birtokosai volt Ernye Bán fia, majd a Panyiéké a település, de tulajdonosai ezek után is gyakran változtak (Aszalay, Zsaluzsányi, Perényi, Kapy, Herencsényi család). A török uralom alatt sok társához hasonlóan elpusztul, de nem sokkal később újjáépül. A XVII. században már túlnyomórészt református a falu, tulajdonosai a Fáy és a Szirmay család, majd később a Dőry és a Patay familia.

A közeljövőben a község közelében fog elhaladni az M30-as gyorsforgalmi útszakasz, mely az M3-as autópályát fogja összekötni a megyeszékhellyel.